Tamási Orosz János

Eden Island, hungarikummal

Eden Island Bonyhádon. Új helyszínen a régi ostobaság. Mert az, erről kár lenne vitatkozni; haszna csak egy van: ha valóban megindul a beruházás, hát szépen eltörpül mellette minden, ami eddig volt, völgyhídtól dombalagútig. Ugyan ezek, sok egyéb pazarlás mellett, állami beruházások voltak, költségvetésből dőlt rá a lé, a (tenger)víz alatti luxusszálloda viszont magántőkés beruházás. Elvileg. Bonyhád még jól is jár, a terület eladásával. Én ugyan várnék a végleges fogalmazással addig, amíg képet is alkothatok, akár csak látványterv formájában, mert ennek hiányában nem tudom: mi, a többiek, valóban jól járunk-e? A bonyhádi költségvetés igen (itt teszem hozzá, hogy nem ellenzéki pártpreferenciák önkormányzolásáról van szó; de ez csak ront a megítélésen, nálam legalábbis); na szóval, a költségvetésen túl - jól járunk-e a látvánnyal, mi, országúti járókelők? Akik azt látjuk, hogy egy hatalmas akvárium csillog-villog a látáshatáron, benne negyvenmillió liter tengervíz, sós-vízi flóra és fauna, no meg egy ötszintes, százötven szobás hotel. Valamennyi lakosztály természetesen panorámaüveges; elvégre a vendég a pénzéért látni akarja a bonyhádi bohóchalat, avagy a bonyhád-alsószéplaki tsikóhalat. (A minibárban abból iparművészelt pikkelyes kulats, tele lazaccinóval, mellette az újhagyományos badacsonyi szürkedurbincs és villányi vaklazac. Én ezt javallom: testes, barikolt. Harapnivalónak egy kis sujtásos küsz. Alburnoides bipunctatus... ) Néznék, innák, ennék, úgy is, mint huszonegyedik századi újhungarikumainkat.

Malíciám enyhén fokozott jellege vélhetően eddig is kiviláglott... Talán baj, mert hát nyitottan kellene fogadni minden újat, beleértve akár a történelmi igazságszolgáltatás unikalitását; hiszen, ha nem is teljes egészében, de hát mégis lesz újra magyar tenger. Bonyhádon, egyelőre. És, ha az odaszállítás rendszerébe némi filozófiai logisztika is vegyül, akkor legalább hét tengerből hozatják a vizet. Hogy elmondhassák: valaha csak három, az is közös trón segítségével, de Bonyhádon immár hét szilvafás tenger mossa Magyarbonyhád pannon határát. Ezt kapd ki, Fico, ne a náthát. Jól megadnánk neki... Tényleg, tolom itt egymás mellé a sorokat, küszködök a pollennel, a fogfájással, meg a sírva-röhögéssel. Milyen jól megy nekünk. Még akkor is, ha tengernyi magánléről van szó; tucatnyi cég saját zsebből (és milyen nagyvonalúak: uniós támogatást csak a projekt befejezése felé terveznek kérni) akar nálunk tengervíz alatti szállodát építeni. Talán még hidroplán-leszállópálya is lesz – beh szeretném. Most komolyan, miért ne? A befektetőknek elég lenne megszerezniük a vecsési tavat, ott lenne a felszállópálya, mondjuk, Ferihegy fél3 néven, és óránként indulna a járat a velencei kaszinóba, a siófoki importtengerpartra (mert ott még csak tengerparti homokálomvárra telik), és ide, a bonyhádi atlantiszsüdbe. Meg hidroplánbusz a Dunaplázsra. (Figyelem, az éca nem grátisz: ellenérték minimum egy hét, két személyre, a megnyitáskor. És akkor még olcsó voltam. S az ablakom a legneptuningoltabb tájra nézzen...).

Istenem: negyvenmillió liter hozott tengervíz. És nem is kérnek rá uniós támogatást. Sőt. Özvegy Bonyhádiné búvároktatást vállal, hozott tengervízben... Hát nem csodás? De miért kérnének, hiszen a világ minden tájáról érkeznének, például, a köszvényesek. Hogy zsibbasztó rájával gyógyítsák őket; és esténként, a panorámaüvegen át, bevilágítanának a csak itt látható, a bonyhádi wellnessbiológusok által kifejlesztett szentjánosrája-rajok. Rajok leszünk, vagy... Szóval, Eden Island. Bonyhádalsón. Most még. Na de hát, alsó üti felsőt, ha aduutu, s a legfontosabb a jó lapjárás. Ahogy azt Mikszáth óta minden hétszilvafás próba nélkül is pontosan tudja.