Pápai hadosztály, avagy gondolatok az ima erejéről

Hány hadosztálya van a pápának? „A kérdést Sztálin tette föl a II. világháború idején, amikor valaki felvetette neki, hogy a Vatikán is játszhatna valamilyen szerepet a nemzetközi helyzet rendezésében. Az anekdota alighanem apokrif. Más források szerint Napóleon mondta ezt, aki két pápát is megalázott és fogságba vetett, és Sztálin tőle lopta az elmésséget” – írta  Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség regionális és budapesti felelőse.

Azt gondolhatnánk, hogy ha nincs hadosztálya, akkor nincsenek fegyverei sem. Nem a svájci gárda alabárdjaira gondolok, amikor azt állítom, hogy van hatékony fegyverzet a keresztények kezében. Ráadásul olyan fegyver, amitől a vallás nélkül élők félnek. Ez a fegyver az ima. Nyilvánvaló, ha az a meggyőződése valakinek, hogy Isten nincs, hogy az életünk csak a halálunkig tart, akkor értelmetlen, ha fél az ima erejétől. Pedig mégis félnek.

Évek óta az Egyesült Államokban és Európa különböző részein hívő emberek rendszeresen imádkoznak a kórházak környékén az abortuszra készülő anyákért. Egyfajta néma tüntetésről van szó. A szekularizált hatóság az abortusz aktivisták nyomására egyre több helyen fellép ez ellen.

2023 októberében a skót parlament egyik zöld párti képviselője, Gillian Mackay beterjesztett egy javaslatot, ami – ha elfogadják – az úgynevezett abortuszközpontok környékén olyan zónát hozna létre, amelyen belül tilos még a néma imádság is.

A javaslattal kapcsolatban most bizottsági szinten meghallgatások kezdődtek. Természetesen vannak józan hangok, például Sandesh Gulhane konzervatív képviselő felvetette, hogy a zónán belül sétálgató emberről hogyan állapítja meg a rendőr, hogy imádkozik?

Megtiltani az imádságot? Ami egy szerintük nem létező lényhez szól? Az ima ellen fellépők azt szokták mondani, hogy az imádkozók zaklatják, megzavarják az abortuszra érkezőket, s ők az ima ellen fellépve a nőknek az abortuszhoz való jogát védik. Először szögezzük le, hogy ilyen jog nincs. Másodszor vegyük figyelembe, hogy a hit megvallása a keresztényeknek (és bármilyen más vallás híveinek is) az emberi jogai közé tartozik: „Minden személynek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához, ez a jog magában foglalja a vallás és a meggyőződés megváltoztatásának szabadságát, valamint a vallásnak vagy a meggyőződésnek mind egyénileg, mind együttesen, mind a nyilvánosság előtt, mind a magánéletben oktatás, gyakorlás és szertartások végzése útján való kifejezésre juttatásának jogát.” (Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 18. cikk). Azokat a szavakat emeltem ki, amelyekre támaszkodhatnak az imádkozók.

Mielőtt felháborodnánk a zöld képviselő törvényjavaslatán, kérdezzük meg magunktól: mi vajon hiszünk-e az ima erejében? Tudatában vagyunk-e, hogy hatalmas, Jézus képes beszéde szerint hegyeket mozgató erő birtokában vagyunk? Élünk-e ezzel a lehetőséggel? Hiszünk-e Jézus ígéretében, miszerint mennyei Atyánk megadja, amit az ő nevében kérünk tőle? Milyen hosszú az ezen a téren elkövetett mulasztásink sora?

Nagyböjt van. Itt az ideje, hogy változzunk.

Surján László

További
cikkek

Hírlevél